SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉSEK

Általános iskolát végzetteknek indítjuk szakközépiskolai képzéseinket: 3 szakképzési + 2 érettségi vizsgára felkészítő évfolyam (választható).
Tanulóink a 9. évben a szakmai alapozás mellett magasabb óraszámban tanulják a közismereti tárgyakat. A 10.-11. évfolyamokon a szakmatanulásé a főszerep. Ekkor már döntően szakmai tantárgyakat tanulnak, és fontos szerepet kapnak a külső munkahelyeken (cégek, vállalatok, vállalkozások) szervezett magas óraszámú szakmai gyakorlatok (duális képzés).
A szakmai bizonyítvány megszerzése után lehetőség van a tanulmányok folytatására a 2 éves érettségi vizsgára felkészítő képzésünkön (nappali és esti tagozaton).

Építészeti szakmacsoport

Ács

Az ács feladata épületek tetőszerkezetének elkészítése. E munka többnyire magasban történő munkavégzést igényel, így aki az egészségügyi feltételeknek megfelel és nagyon jó kézügyességgel valamint térlátással rendelkezik, aki szeret csapatban dolgozni, szereti a kihívásokat és a magasságot, annak ajánljuk e szakmát.

Burkoló

A burkoló munkakörébe tartozik az épületek csempézése, járólapok ragasztása, illetve különféle belsőépítészeti munkák elvégzése. Munkája során dekoratív felületeket hoz létre, maradandót alkot. Ez a mesterség ötletességet, ügyességet, térlátást igényel.

Festő, mázoló, tapétázó

A festő, mázoló, tapétázó feladata helyiségek falainak széppé varázslása. Fő feladata a festés és különböző technikákkal (díszítőfestés, tapétázás, műmárványozás stb.) való díszítés, nyílászárók mázolása. Aki ezt a mesterséget választja jó állóképességgel, kézügyességgel, és szépérzékkel, kifinomult ízléssel kell rendelkeznie.

Kőműves

A kőműves feladata maradandó épületeket, építményeket létrehozása. Munkája összetett: alkot, alkot, ezen belül alapot ás, falaz, vakol, burkol. Mivel a munkavégzés szabadban is történik, a szakma művelőinek fontos, hogy szeressék a változatosságot, ötletesek, alaposak, szakszerűek és precízek legyenek.

Szárazépítő

A szárazépítő feladatköre leginkább a belsőépítészetre orientálódik, hiszen feladatai közé tartozik az álfalak, válaszfalak, álmennyezetek készítése, szerelvények eltakarása és tűzvédelmi borítások, műanyag öntött padlók elkészítése. A szárazépítő alaposan megtanulja a gipszkartonnal történő munkavégzés mozzanatait. A szakképesítés elnevezése is jelzi, hogy kevés víz használatával történik a munkavégzés.

Faipari szakmacsoport

Kárpitos

A kárpitos feladata, hogy kemény felületeket kipárnázzon, díszítsen és szövettel vonjon be. Munkája jellemző feladatai az ülő- és fekvőbútorok készítése, javítása, felújítása. Ráképzéssel a járművek utastereinek funkcionális és díszítő kárpitozását is végezheti. Egy jó kárpitos precíz, ötletes, kellő esztétikai érzékkel és megfelelő kézügyességgel rendelkezik.

Gépészeti szakmacsoport

Épület- és szerkezetlakatos

Az épület- és szerkezetlakatosok vasból, acélból és egyéb fémekből készült lemezeket, idomokat, csöveket munkálnak meg. Az épületek vázának alapját készítik a lakatosok, hiszen az acél és fémszerkezet az ő munkájuk eredménye. Akit elragad a fémmegmunkálás sokszínűségének megismerése utáni vágy, annak nagyon sokrétű elhelyezkedési lehetősége lesz. Többek között a daruk, hidak, TV és rádiótornyok, gépjárművek és szerszámgép vázszerkezetek, épületlakatos munkát igénylő fémszerkezetek gyártásával foglalkozó vállalkozások érdeklődnek e szakma művelői iránt.

Ipari gépész

Az ipari gépész feladata az iparban használt gépek, berendezések javítása, karbantartása, az üzemszerű működésük biztosítása. E munkák keretében foglalkozik alkatrész felújítással, szerelési feladatok, beüzemelési tevékenységek végzésével.

Központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő

A központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő feladata a fűtésrendszerek teljes körű kiépítése, üzemeltetése és a biztonságos működéshez való feltételek megteremtése. E mellett fontos feladata még a karbantartási és javítási munkák elvégzése. Szerelési vázlatot készít, meghatározza, és biztosítja a szükséges anyagokat, majd elvégzi a beszerelési munkát. Mérőórákat és nyomásszabályzót helyez el, illetve a padlócsövek és radiátorok számának kiszámításában és felszerelésében is tevékenykedik. Egy jó központi fűtés- és rendszerszerelő ismeri a fém és műanyag megmunkálási technológiákat.

Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő

A víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő feladatai közé tartozik a vízvezetékek kiépítése, csaprendszerek telepítése, felújítása, lefolyó vezetékek, víz-tűzvíz csatorna és közmű hálózatok kiépítése, illetve a hidraulikai szabályzások. Tevékenységei körét bővíti még mosó- és mosogatógépek beszerelése, csőtörés, dugulás elhárítása.

Közlekedési szakmacsoport

Gépjármű mechatronikus

A gépjármű mechatronikus a gépjárművek sorozatgyártásában a gyártósorról lekerülő új autó műszaki átvételénél végzi feladatait. Munkája során a gépjármű mechanikus és elektronikus rendszereinek minőségét ellenőrzi, kiszűri és megjavítja, vagy megjavíttatja az előforduló hibákat, előkészíti a gépjárművet értékesítésre.

Járműfényező

A járműfényező szakember feladata a gépjárművek karosszériáinak javító és felújító jellegű felületkezelése, fényezése. Tevékenységét a kézi és gépi fényezési technológiák alkalmazásával önállóan, a járműkarosszéria felületkezelési előírásai szerint végzi. Munkájához elengedhetetlen a pontosság, a precizitás, valamint a szépérzék.

Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó

A járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó feladata gépjárművek karosszériáinak felületkezelése, ipari rendszerű fényezése. Tevékenységét az ipari fényezési technológiák alkalmazásával önállóan, a járműkarosszéria felületkezelési előírásai szerint végzi. Közvetlenül részt vesz a felületkezelési folyamat alkalmazásán keresztül a minőségre vonatkozó szabványok betartásában és a technológiai folyamatok, a minőségbiztosítás, a munkabiztonság és a környezetvédelem folyamatos korszerűsítési tevékenységeiben.

Karosszérialakatos

A karosszérialakatos feladata a személygépkocsik, tehergépkocsik, autóbuszok, pótkocsik alvázainak, karosszériaelemeinek javítása, a sérült karosszériarészek egyengetése vagy pótló elemeinek elkészítése és illesztése, ezt követően a javított karosszériák fényezésre történő előkészítése. Munkája nagy részét a karambolos,  és korrodált karosszériájú járművek javítása teszi ki. A karosszéria elemek és tartozékok javítása során használ húzatópadot, speciális szerszámokat, mérőeszközöket. Tevékenységét a precizitás, a szakértelem és a pontosság jellemzi.

Motorkerékpár-szerelő

A motorkerékpár-szerelő a javítási folyamat során önállóan illetve a munkatársaival közösen összetett feladatokat lát el. A motorkerékpárokkal kapcsolatos, szerelési, javítási, beállítási, diagnosztikai feladatokat magas szinten végzi. Képes a hibák kihatásainak felismerésére, elemzésére. A munkatevékenysége során együttműködik a javítás egyéb területein dolgozó munkatársaival, így biztosítja a komplex javítási tevékenység összehangolt működését, melynek révén hozzájárul a motorkerékpár hibamentes és harmonikus működéséhez, erőforrásának biztos üzemeléséhez. Szerelési és javítási munkáján kívül ellátja a munkafelvételi, ügyfélkezelési feladatokat, szükség esetén árajánlat készítésénél is közreműködik.

Nyomdaipari szakmacsoport

Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó

A könyvkötő-nyomtatvány feldolgozó feladata különböző könyvek kötése gépek segítségével és kézzel, illetve plakátok, nyomtatványok, újságok, folyóiratok, dolgozatok, diplomamunkák kötése, régi könyvek restaurálása, fényképalbumok, díszdobozok, díszoklevelek stb. készítése. A könyvkötő-nyomtatványfeldolgozó biztosítja, hogy e munkafolyamatokhoz a megfelelő anyagok rendelkezésre álljanak. Üzemelteti, karbantartja a könyvkötéshez és nyomtatvány-feldolgozáshoz használt eszközöket, gépeket. Folyamatosan minőségellenőrzést végez.

Rendészeti szakmacsoport

Rendészeti őr

Rendészeti őr a szakmai ismereteinek megfelelő, különböző védelmi szintű létesítményekben őrző-védő tevékenységet, belső- és közterületi járőrszolgálatot, biztosítási, szállítmánykísérési, parkolás ellenőrzési szakmai feladatokat lát el a vonatkozó munkabiztonsági előírások betartásával, az adott munkaszervezet belső szervezeti rendjének megfelelő irányítással, vagy önállóan.