SZAKGIMNÁZIUMI KÉPZÉSEK

A szakgimnázium – a gimnáziumi érettségivel azonos érettségit – és szakmai végzettséget egyaránt biztosít.

A képzés két szakaszból áll, a képzési idő 4+1 év.

Az első négy évben az általános műveltséget megalapozó – közismereti – tantárgyakat, illetve az ágazatnak megfelelő szakmai tantárgyakat tanulnak a diákok. A negyedik év a gimnáziumi érettségivel egyenrangú érettségi vizsgával zárul, amelyben a 4 kötelező közismereti tantárgy (magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, idegen nyelv) mellett az ötödik kötelező vizsgatárgy a szakmai tantárgy. (Az öt kötelező tantárgy mellett a tanuló választásának, továbbtanulási szándékainak megfelelően további tantárgyakból is lehet érettségi vizsgát tenni.)

A szakmai érettségi vizsga esetében is közép, illetve emelt szinten vizsgázhatnak a tanulók, vagyis a szakmai érettségi emelt szintű teljesítése ugyanúgy többletpontokat jelent a felvételinél, mint a közismereti tantárgyak esetében. A szakmai érettségi szakmai végzettséget is ad.

Építőipari ágazat

Magasépítő technikus

A magasépítő technikus fő feladata az épületek tervezésével, az építés műszaki előkészítésével, kivitelezésével kapcsolatos feladatok ellátása. Az épület fenntartásával, felújításával és átalakításával kapcsolatos műszaki feladatok is tevékenységi körét képezik. Nagyobb építkezéseknél ő az összeköttetés a kivitelezés és a tervezés között. Kisebb építkezéseknél építésvezetőként tevékenykedik. Egy jó magasépítő technikusnak fontos a precizitás, jó műszaki érzék, kézügyesség és megbízhatóság.

Közlekedési ágazat

Autóelektronikai műszerész

Az autóelektronikai műszerész feladata rendkívül összetett. Felelősségteljes munkát kell végeznie a gépjárművek villamos rendszereinek (gyújtási, világtó, hangjelző, vagyonvédelmi, komfortelektronikai és biztonsági rendszerek) diagnosztizálása és javítása során. Feladatai végzése során informatikai, és elektronikus eszközöket kell használnia.

Autószerelő

Az autószerelő feladata a járművek rendeltetés szerinti használatának biztosítása. A járművek műszaki és gépészeti területeire vonatkozó karbantartási, állapotvizsgálati, hibaelhárítási, beállítási, felújítási műveleteket lát el. Hatósági ellenőrzésekre készíti fel a járműveket. Az autószerelőnél fontos, hogy a folyamatos fejlődés igénye és a felelősségteljes munkavégzés iránt elkötelezett legyen.

Alternatív gépjárműhajtási technikus

Az alternatív gépjárműhajtási technikus feladata gépjárművek gyártási folyamatának felügyelete, szervizelése, felülvizsgálása és műszaki vizsgára történő felkészítése. Ez magában foglalja a járművek valamennyi gépészeti, villamos, és elektronikus egységeire vonatkozó karbantartási, műszaki állapotvizsgálati, hibafeltárási, hibaelhárítási, beállítási és fenntartási műveleteit. Középvezetői feladatai közé tartozik a felsorolt munkafolyamatokhoz kapcsolódó szervezési, nyilvántartási (és ügyviteli) dokumentációs tevékenységek elvégzése is.

Autótechnikus

Az autótechnikus feladata gépjárművek szervizelése, felülvizsgálása és műszaki vizsgára történő felkészítése. Tevékenységi körét képezi az állapotfelmérési, hibabehatárolási feladatok ellátása, javítási technológiák meghatározása és környezetvédelmi felülvizsgálatok végzése. Középvezetői feladatai közé tartozik a gépjárművek javításának irányítása.

Nyomdaipari ágazat

Nyomdaipari technikus

A nyomdaipari technikus fő feladata a nyomdában található gépek kezelése, karbantartása, üzemeltetése. A nyomdaipar területén folyó munkafolyamatok készségszintű, a nyomdaipari gépek működésének, felépítésének, szerkezeti elemeinek rendszerszintű ismerete szükséges ahhoz, hogy munkáját a megfelelő szakértelemmel tudja végezni. Megtervezi a nyomdaipari technológiai folyamatot és a gépek műszaki paramétereit beállítja. Megrendelésekre elkészíti a kért anyagokat, illetve a gyártás kivitelezésében, irányításában segédkezik.

Szépészeti ágazat

Fodrász

A fodrász különleges feladata, hogy vendégének elkészítse az általa megálmodott frizurát. Munkája során fontos szempont a bizalom megszerzése, a frizura általi önbizalom növelése, a jó érzés kialakítása. Tevékenységei közé tartozik többek között a hajvágás, hajformázási technikák használata és gyönyörű kontyok, frizurák készítése. A jó fodrász mind a női, mind a férfi frizurák elkészítéséhez ügyes kézzel, kreatív, türelmes és jó állóképességgel kell, hogy rendelkezzen. A divat követése alapfeltétel.

Kozmetikus

A kozmetikus feladata nagyon felelősségteljes, hiszen az arc- és szemkezelések, a problémás bőr kezelése nagy szakmai ismereteket igényel. Elvégzi a vendég által kért masszázsokat, dekorkozmetikát, gépi kezeléseket, és tanácsadást. Napjainkban a szépségipar egy folyamatosan fejlődő terület, így napra kész felkészültség szükséges. Aki ezt a hivatást választja meg kell barátkoznia a kémiával és a biológiával is. Jó kommunikációs készséggel és állóképességgel kell rendelkeznie.

Rendészeti ágazat

Közszolgálati ügyintéző

A Közszolgálati ügyintéző munkája során személyesen, írásban, telefonon vagy elektronikus kommunikációs csatornákon fogadja az ügyfelek megkereséseit. Kezeli a felmerült problémákat, felvilágosítást, tájékoztatást nyújt az ügyfelek részére, válaszol a szolgáltatásokkal vagy eljárásokkal kapcsolatos kérdésekre. Közigazgatási eljárás keretén belül ügyeket kezel, jogkörében meghatározott eljárásokat folytat le. Gépírás, szövegszerkesztés tudás birtokában adminisztratív, dokumentációs és ügyviteli feladatokat lát el.