Szerdán ünnepélyes keretek között adták át Kecskeméten a Városi Tehetségdíjakat, a rendezvénynek a Zrínyi Ilona Általános Iskola adott helyet. Engert Jakabné alpolgármester köszöntőjében hangsúlyozta a tehetséggondozás fontosságát, melyet már óvodáskorban érdemes elkezdeni. Beszéde után adta át a díjakat.

Kecskemét Város Tanári Tehetség-díjában részesült Szalontai Mária az Arany János Általános Iskola pedagógusa. Kecskemét Város Tanuló Tehetség-díját Szűcs Szabina, a Bolyai János Gimnázium – sportban kiváló eredményeket elérő – tanulója vehette át.

Kecskemét Város Elismerő Oklevelét idén Wamzer Gabriella Évának, a Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezető-helyettesének ítélték oda. Kecskemét Város Elismerő Oklevelét pedig a Kecskeméti Szakképzési Centrum Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának Robotika csapata érdemelte ki. A Czira Gergő, Debreczeni Gergő, Laki Levente, Szabó László, Szabó Máté , Pilter Zoltán, Vörös Levente alkotta csapatot Győri Tamás tanár készítette fel.

Forrás: baon.hu